Nekem nagyon tetszik:)
Föl
Egy hatalmas
napernyő alatt ülve figyeltem a körülöttem mászkáló tiniket. Egy nyárköszöntő
bulin voltam, és bár kedvességből elfogadtam a meghívást, szívesebben
köszöntöttem volna ezt az évszakot "otthon" egy hatalmas fagyi
kehellyel. Ehelyett itt vagyok egy jégkásával a kezemben. Lassan - nehogy
megjelenjen az oly' rettegett agyfagyás - beleittam az imént említett italba.
Közben a tekintetem az ajtóra vándorolt, ahol épp belépett a khm... Hogy is
hívják az emberek? Fiúm? Gyorsan észrevett és emberhez mérten nagy sebességgel
le is ült mellém. Beletúrt az össze-visszaálló, barna hajkoronájába, majd -
szintén barna - szemeivel rám nézett.
- Szia! Hogy
vagy?
- Nem szeretem
túlzottan az ilyen eseményeket, de talán nem alszom el az unalomtól.
- Lesz ez jobb
is! - nevetett és megpuszilt.
Viszonzásul csak
egy halvány mosolyra tellett. Ez nem meglepő, elvégre nem szeretem. Azt hiszem
a magamfajták nem is tudnak szeretni, legalábbis egy embert biztos nem.
Szimplán érdekből vagyok vele, és ezt ő is tudja. Ennek ellenére még is szeret.
Jaj, te szerelem! Csak fájdalmat okozol szerencsétlen fiú lelkének.
Megkedveltettél vele egy démont! Öreg hiba.
- Megyek a
haverokhoz, addig próbálj jó lenni! - mondta, majd felállt.
- Mindig úgy beszélsz,
mintha te lennél az idősebb. Egyébként mikor voltam én rossz?
- Mindig - szólt
vissza sétálás közben.
A saját
értékrendem szerint sosem voltam rossz. Vagyis megöltem pár szemét alakot, de
minden férget el kell egyszer pusztítani, nem? Unottan az udvar egyik szélén
fekvő bárpultra tettem a poharat és elindultam a kijárat felé. Útközben pár
alulöltözött, rózsaszín tűsarkúban pompázó lányra lettem figyelmes. Ma már
pláza cicáknak nevezik őket, ugye? Látványosan végigmértek, különösen a
fekete-kék kombinációjú szoknyámat, majd halkan gúnyolódni kezdtek. Persze az
én hallásom mérföldekkel jobb, mint az övék, szóval gyerekjáték volt
kihallgatni őket. Egy hirtelen ötlettől vezérelve emberi szemnek láthatatlan
gyorsasággal hanyatt borítottam az egyiket, persze úgy, hogy nehogy betörjön a
- szerinte csinos - kis fejecskéje. A másik három ijedten lehajolt hozzá, majd
a tettest kezdték keresni. Én már messze jártam, úgyhogy erről most
lemondhatnak. Amint kiértem az utcára meghallottam az ismerős lépéseket mögöttem.
Nem szólaltam meg, amikor mellém ért, még csak rá sem néztem. Ez jel volt arra,
hogy ha bármit is akar, szólaljon meg ő először.
- Miért jöttél
ki?
- Meguntam. Haza
akarok menni! Vagyis vissza hozzátok.
Sóhajtott, majd
a kocsijához ment. Én hangtalanul követtem és ugyanígy szálltam be. Egy ideig
néztem a tájat, de aztán megunva a csendet - ami nálam elég ritka - feltettem a
nemrég megfogalmazódott kérdést.
- Ugye tudod,
hogy csak addig maradok veled, amíg a földön kell gubbasztanom?
- Miért ne
tudnám? Már az elején elmondtad - mondta felháborodottan.
- De te ennek
ellenére is elviselsz.
- Ilyen az
emberi természet - indokolt mosolyogva.
- Naiv gyerek
vagy.
- NEM VAGYOK
GYEREK!
- Jaj, drágám,
hidd el, hogy hozzám képest még az ükanyád is gyerek lenne - ma most először
mosolyodtam el - még ha csak gúnyosan is - őszintén.
- Csak te vagy
egy vén... - innen már nem figyeltem rá, ugyanis a dührohamai alatt elég hülye
dolgokat tud mondani.
Visszatértem a
tájban való gyönyörködéshez. Az út szélén zöldbe burkolózott fák álltak,
ágaikon itt-ott egy-egy madár dalolt. Kicsit távolabb egy rét, tele apró lila
virágokkal. Általában nincsenek ínyemre az ilyen szép dolgok, de néha jó ezeket
nézve nosztalgiázni. Visszaemlékezni a régi korokra, amikor még sokkal jobban
tudtam szórakozni. Viszont mindennek van egy olyan oldala, amit mindent
beárnyékol. Ennek a résznek is van. A fák mögül előtűnnek a gyárak hatalmas,
füstölgő kéményei, kicsit jobban megnézve még az épület alján fekvő fekete -
biztosan mérgező - masszát is láttam. Gratulálok emberiség! Rájöttetek hogyan
lehet elrontani a bolygót. Az elmélkedésből felébredve rájöttem, hogy az
utazótársam még mindig morog, és egyre kevésbé figyel az útra.
- Hagyd abba
zsörtölődést és inkább figyelj az útra!
- Ne használj
már olyan lejárt szavakat, hogy zsörtölődés! Amúgy meg figyelek.
Már éppen visszaszóltam
volna, hogy egy szó nem tud lejárni, amikor egy kisbusz bejött a mi sávunkba.
Mindkét sofőr félre rántotta a kormányt, de már késő volt. A két jármű
egymásnak ütközött, miénk fejre állt. Egy ezredmásodpercre minden elsötétült,
majd a fél világ vörös lett. A fejemhez kaptam, amiből ömlött a vér, éreztem,
hogy pár bordám is eltört. Szép kis karambol volt. Végül is ez lényegtelen,
maximum egy perc és rendbe jövök. Oldalra tekintettem és szemmel megvizsgáltam
az állítólagos barátomat. Nem esett komoly baja, csak a keze volt egy kicsit
kicsavarodva. Úgy látszik felfogtam az esés nagy részét. Rám nézett és
fájdalmasan elmosolyodott.
- Jól vagy?
Nem
láttam értelmét, hogy válaszoljak
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése