Ismét saját novella, sok az ihletem mostanában.:D Kérésre készítettem, ha szeretnétek, ti is kérhettek.
Szerelmesek
- Szia! – ütögette a valaki a vállam.
- Mi a franc?! – azt se tudom ki az…
- Háromszor szóltam már hozzád. Süketke. – kihúzta a másik fülemből is a fülhallgatott.
Napszemüveg és deszkássapi volt a srácon. A kidolgozott teste messziről feltűnt már a lányoknak, hisz páran őt bámulták. De sajnos én nem ismertem.
- Ki vagy? – kérdeztem flegmán.
Akármilyen jó néz ki, akkor is a kedvenc dalomat szakította félbe. Nincs kegyelem.
- Nem ismersz fel? – röhögött.
- Fel kéne ismerjelek? – mii?? ismerem?? de honnan??
Ilyen pasit nem ismerek. Ez egy félisten.
- Segítek.
Lehúzta a szürke sapiját, ami alól előtűnt a tökéletes szőke haja. Aztán a napszemüvegét is levette, így pont szembe nézett velem a világító kék szeme.
- Ó, szia! Bertold, meg sem ismertelek. Nem vagy még akkora sztár, hogy álruhát hordj. – vigyorogtam rá.
Éreztem, ahogy a pillangóim életre keltek, egyszerűen nem tudtam leplezni a zavarom. Az érzések csak úgy törtek ki belőlem.
- Leülhetek melléd a padra?
- Persze,mért ne?
Leült mellém a padra. Belül késztetést éreztem,hogy közelebb húzódjak, de nem engedtem neki. Bertold szerencsére nagyon közel foglalt hozzám helyet, a combjaink összeértek. Nadrágon keresztül is égette a bőröm, ahol hozzám ért. Lepillantott a lábainkra, aztán egyenesen a szemembe nézett. Nem szóltunk semmit, kezdett kínossá válni a csend. Már gondoltam rá, hogy valamilyen indokkal elmegyek, de akkor megszólalt.
-Ellenkezz, ha akarsz, de én ezt már nem bírom. Ha nem teszem meg, megőrülök.
Hosszú szőke hajamba csúsztatta a kezét a tarkómnál és a tavaszi napsütésben egyre közelebb hajolt, miközben húzott magához. Minden egyes sejtecském azt kiabálta, csókolj meg, csókolj végre meg te félisten!
Ezer évnek tűnt, mire az édes ajkait éreztem a számon. Felejthetetlen 2 perc volt.
- Mi a franc?! – azt se tudom ki az…
- Háromszor szóltam már hozzád. Süketke. – kihúzta a másik fülemből is a fülhallgatott.
Napszemüveg és deszkássapi volt a srácon. A kidolgozott teste messziről feltűnt már a lányoknak, hisz páran őt bámulták. De sajnos én nem ismertem.
- Ki vagy? – kérdeztem flegmán.
Akármilyen jó néz ki, akkor is a kedvenc dalomat szakította félbe. Nincs kegyelem.
- Nem ismersz fel? – röhögött.
- Fel kéne ismerjelek? – mii?? ismerem?? de honnan??
Ilyen pasit nem ismerek. Ez egy félisten.
- Segítek.
Lehúzta a szürke sapiját, ami alól előtűnt a tökéletes szőke haja. Aztán a napszemüvegét is levette, így pont szembe nézett velem a világító kék szeme.
- Ó, szia! Bertold, meg sem ismertelek. Nem vagy még akkora sztár, hogy álruhát hordj. – vigyorogtam rá.
Éreztem, ahogy a pillangóim életre keltek, egyszerűen nem tudtam leplezni a zavarom. Az érzések csak úgy törtek ki belőlem.
- Leülhetek melléd a padra?
- Persze,mért ne?
Leült mellém a padra. Belül késztetést éreztem,hogy közelebb húzódjak, de nem engedtem neki. Bertold szerencsére nagyon közel foglalt hozzám helyet, a combjaink összeértek. Nadrágon keresztül is égette a bőröm, ahol hozzám ért. Lepillantott a lábainkra, aztán egyenesen a szemembe nézett. Nem szóltunk semmit, kezdett kínossá válni a csend. Már gondoltam rá, hogy valamilyen indokkal elmegyek, de akkor megszólalt.
-Ellenkezz, ha akarsz, de én ezt már nem bírom. Ha nem teszem meg, megőrülök.
Hosszú szőke hajamba csúsztatta a kezét a tarkómnál és a tavaszi napsütésben egyre közelebb hajolt, miközben húzott magához. Minden egyes sejtecském azt kiabálta, csókolj meg, csókolj végre meg te félisten!
Ezer évnek tűnt, mire az édes ajkait éreztem a számon. Felejthetetlen 2 perc volt.
Puszi:
Solya
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése