Én vagyok ezen csodás blog új szerkesztője! :) Nagyon remélem,hogy tetszeni fognak a bejegyzéseim, amik általában vagy novellák vagy képek lesznek....
Nem is nagyon húzom tovább az időt, jó olvasást!!
Igazad van, csak félek....
Unottan feküdtem az ágyamon, szemeimmel a halvány lilára mázolt plafont bámultam. A szobát bejárta Rihanna hangja töltött be, aki éppen az egyik számát énekelte. A zene lassan elhalkult és a műsorvezető hangját halottam meg aki bejelentette a következő szám címét:Selena Gomez- Love You Like A Love Song. Egy percre elgondolkodtam, kezembe vettem a gitárom és egy kis állítgatás után elkezdtem pengetni a hangszert. Selena-val együtt énekeltem, sokan mondják, hogy jó hangom van, szeretem is csinálni, de nem ez az amiből megszeretnék élni. A szám lassan véget ért és újra felcsendült a műsörvezető hangja aki bejelentette a következő dalt, ám én már nem figyeltem rá, fülemet az ajtóhoz tapasztottam és hallgatózni kezdtem.
Apa hangját halottam meg, finoman szólva, nem volt jó kedvében. Nagyon nem. Halkan nyitottam ki az ajtómat, kilépve rajta végig mentem a kis folyosón és megálltam a lépcső legtetején. Óvatosan lépkedtem le a fokokon, a legalján megálltam és bekukucskáltam a konyhába ahol megláttam anyát és apát. Anyu arcán könnyek folytak végig, hangtalanul estek le a földre miután végig folytak arcán, miközben apa nyakán kidagadtak az erek és piros fejjel üvöltött. Nem értettem miért, még sosem láttam őket ilyennek. Apa folyamatosan csak azt hajtotta, hogy anya megcsalja őt, míg ő hevesen tiltakozott a vád ellen.
- Sziasztok - léptem be a helységbe megszakítva ezzel a vitát. Mindkettőjük szeme rám tapadt, anya letörölte a könnyeit míg apa arcszíne lassan kezdett normalizálódni. Nem szólaltunk meg, csak néztünk egymásra így a szobára csend telepedett.
- Kicsim - szólalt meg halkan anya, de én mintsem törődve vele, sírva rohantam fel a szobámba.
Halottam ahogy apa anyát okolja mindezért, ám én csak becsaptam az ajtóm és nekidőlve csúsztam le annak vonalán, hiszen tudtam, hogy apa feltételezése nem alaptalan. Nyugtatásképpen újra kezembe kaptam a gitárom és újra játszani kezdtem. Nem tudom, hogy mit, csak kizártam a külvilágot és játszottam mindent ami eszembe jutott. Már kiskorom óra gitározok, mindig is képes volt megnyugtatni. Ezt csináltam most is. Csak játszottam és játszottam amíg szépen lassan lehiggadtam, sírásom lelassított és a Nap is egyre lentebb ereszkedett az égen.
Tekintetem az órára vándorolt, felugrottam amint észrevettem, hogy a kismutató már a hetes számjegyet is elérte, sőt, már el is hagyta azt. Villám sebességgel pattantam fel a földről, gitáromat a neki készített állványra helyeztem és bevágtattam a fürdőszobába. Molly-val nyolcra beszéltük meg, hogy lemegyünk a partra egy kis esti szörfözésre és a rendelkezésemre álló húsz perc nem elég arra, hogy magamra rángassam a fürdőruhám, eltüntessem a sírás nyomait és a partra is leérjek még idő előtt. Hacsak nincs teleportáló képességem. Lecsuktam a szemem és nagyon erősen koncentráltam, ám amikor kinyitottam a szemem ugyanúgy a fürdőszobában álltam, csak még idiótábban mint eddig. Belenéztem a fali tükörbe, de amint megláttam a kisírt szemű, piros orrú, kócos hajú, meggyötört énem egyből megbántam ezt a tettem. Kezembe kaptam a fésűm és elkezdtem kifésülni fahéj barna hajam. Simán felgumiztam, majd arcot mostam. Valamennyire jobb lett a helyzet, de valamennyire még mindig látszottak a sírás nyomai. Mit sem foglalkozva vele kaptam magamra a rózsaszín bikinit, rá egy farmernacit, egy kis táskába összeszedtem a szükséges holmikat és az ajtóhoz rohantam, ám még mielőtt kiléphettem volna rajta megálltam. Nem mehetek, anyámék most tuti nem engednének el. Körbenéztem a szobában, végül megállapodott a tekintetem az ágyamon, melyen ott pihentek a tiszta lepedők. Szinte éreztem a fejem fölött felvillanni a kis lámpácskát, jelezve ezzel: megvan a szökési tervem, ami már csak megvalósításra vár. Leültem az ágyamra és elkezdtem összekötözni őket, míg végül kaptam egy hosszú kötelet. Felálltam és magam után húzva a frissen készített kötelem sétáltam az erkélyre, a korláthoz kötöztem és ledobtam. Épphogy csak, de leért a földig én így szépen leereszkedhettem rajta, csendben és hangtalanul. A kulcs hogy ne nézz le. Miután épségben földet értem elindultam a partra lelkileg felkészülve Molly félórás faggatására. A telefonomat előhalásztam a táskám legaljáról - alap, hogy ott volt - megnéztem, hogy mennyit is kések. 8 perc, egész jónak számít.
Lassan sétáltam a part felé, Molly pedig már várt rám, dühösen, kezében a deszkáinkkal. Hogy miért volt nála az enyém is? A válasz igen egyszerű és rövid: a szüleim nem igazán lelkesednek a sportél, szerintük "túl veszélyes" így képtelen vagyok titokban tartani ezt a kis hobbit.
- Mégis hol jártál? - kérdezte idegesen az előttem álló nem épp jó hangulatú lány, akit én a legjobb barátnőmnek nevezek.
- Neked is szia drága Molly, igen, köszönöm kérdésed, én is kiválóan vagyok, és te? - kérdeztem cinizmussal a hangomban.
- Te sírtál? -nézett végig rajtam, mire én heves fejrázással próbáltam ellenkezni, ámbár tudtam, hogy az én drágalátos barátném túlságosan is jól ismer ahhoz, hogy elhiggye ezt - Majd szörfözés után megbeszéljük - legyintett. Kék bikinijében, a szörfdeszkájával együtt indult a vízbe és megpróbálta meglovagolni az éppen közelgő hullámot. Sikeresen. Levetetve magamról a farmersortot pakoltam le a cuccomat a homokba és barátom után indultam aki már a szörfdeszkán állva trükközött a deszkán. Ez kell most nekem, egy kis nyugalom, mert muszáj kitisztítani a fejem. Amikor a tengeren vagyok olyan mintha megállna az idő, semmi sem számít csak a hullámok és a deszkám.
Mikor már annyira elfáradtunk, hogy felállni sem tudtunk a deszkán lassan kievickéltünk és kifeküdtünk a forró homokra. Már egy ideje feküdtünk a homokba és mind a ketten a gondolatainkba merültünk, de tudtam, hogy Molly nem felejtkezett el a sírásomról.
- Szóval, drága Emma, miért is sírtál? - fordult felém kíváncsian.
- Nem mehetnénk elsőnek fagyizni? -pattantam fel és kezdtem el futni a part vége felé Mrs. Smith fagyis kocsijához.
Igen, igen finoman szólva nem akartam erről beszélni, de sajnos barátnőmet nem lehetett ilyen könnyen lerázni.
-Ugye tudod, hogy nem halogathatod a végtelenségig? -lihegett mellettem. Sóhajtottam, mivel pontosan tudtam, hogy igaza van, így megálltam és szembe fordultam vele mire ő a kezembe nyomta a táskám. Lassítottam lépteimen és nekifogtam a mesélésnek.
- A szüleim egyre többet veszekednek és lehet, hogy el fognak válni. Én ezt nem bírom Molly! Eddig olyan jól megvoltunk egymással. Mi változott meg? - fakadtam ki. Nem válaszolt így fojtattam - Nem akarom, hogy elváljanak, hogy aztán kettőjük közt kelljen választanom. Nem menne!
- Nem is kell, minden kapcsolatban vannak hullámvölgyek, ez természetes. Nem fognak elválni, minden rendbe jön majd és ugyanúgy élheted tovább az életed mint eddig - nyugtatott.
- Igazad van, csak félek - hajtottam le a fejem.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése